35.Fejezet

                                                                              A takarítónő

Mindeközben az iskolában Damien összetűzésbe keveredik az egyik focista sráccal egy nagydarab irányítóval. A folyosón elkezdenek verekedni az irányító a földre került, Damien hátat fordított neki, el akart menni, mikor megszólalt a földről.

  • A testvéred egy kis kurva.

Damien visszafordult és addig ütötte, amíg az igazgató meg nem érkezett. Az irodájába vitte és felhívta az otthoni számot, amit megadott Damien. Mivel nem volt senki se otthon, csak Amy, így ő vette fel a telefont. Így őt hívták be. Mikor belépett az igazgató irodájába megkérdezte Amytől, hogy ő meg kicsoda, Amy.

  • Én a takarítónő vagyok és a családdal lakok.
  • Jól van, üljön le.

Amy leült, és rögtön elkezdte mondani, hogy Damien nagyon agresszív és ekkor Damien közbe vágott.

  • Akkor is az nem megoldás, hogy szétvered a társad fejét és emiatt most korházba került. Ezért ma haza küldelek, hogy elgondolkozz, mit tettél.

Damien és Amy mikor már a kocsiba voltak, megdicsérte, hogy jól tette, hogy kiállt a nővéréért. Mikor már hazaértek, akkor Damien véres és sebes kezét Amy femosta és bekötötte gézzel. Mikor már végzett vele akkor Damien egyszer csak megcsókolta. Amy hirtelen nem tudott, mit mondani, ekkor megérkezett Eric és Yelena.

  • Hát, te meg, nem úgy volt, hogy nyolc órátok van?
  • Verekedtem és haza küldtek.
  • Jól van, magyarázd meg, hogy miért verekedtél.-vonta kérdőre Yelena.
  • Jennifert lekurvázta a focicsapat irányítója, én meg neki mentem.
  • És a kezeddel mi van?
  • Amy már ellátta.
  • Jól van akkor, helyesen cselekedtél, mindig védd meg a testvéredet, ha kell erőszakkal.-mondta Eric.
  • És a főnökötök mit mondott, új küldetést kaptatok?-kérdezte Damien.
  • Igen fiam, azt hogy innen, vagyis Los Angelesből írtsuk ki a koreaiakat, a tegnapi miatt mert azok mint kiderültek egy geondal vagyis koreai maffia jött ide és tegnap te meg apád ezekből öltetek meg négyet.-fejtette ki Yelena.

Mikor már hétvége volt, szombat este, Eric és Yelena nem voltak otthon, elmentek egy étterembe vacsorázni a Little Toni's-ba, ami egy nagyon jó olasz étterem, pont az ablak mellett kaptak ülő helyet, nyugodtan ettek, boroztak, mikor egyszer csak egy koreai belép az ajtón. Először semmi különös nem történik, mikor Eric csak felfigyel rá, hogy a farmerja hátsó zsebéhez nyúl. Eric jelez Yelenának, hogy nézzen hátra óvatosan, mikor egyszer csak elő ránt egy HK P2000SK és a mennyezetbe lőlt. Mindenki megijedt a hangtól és hogy látták a fegyvert. Mindenki az asztal alá bújt, kivéve Ericet és Yelenát. Miután a lövés eldörrent utána bejött még két társa és azt követelték, hogy hozzák ide az éttem tulajdonosát, aki éppen hátul, volt a konyhán. Az egyik meglátta, hogy Eric és Yelena úgy tesznrk, mintha ott se lennének. Ez feldühítette őket és ketten odamentek, a pisztolyt a fejükhöz szegezték, egyszer csak Eric így szól.

  • Pedig ez a nap olyan jónak indul, és ha megkérhetnélek, ne szegezz pisztolyt a feleségemre, ne értsd fére ez csak neked egy jó tanács.
  • Pofa be!

Eric ránézett Yelenára és kacsintott, ez volt a jel, hogy tekerje ki a kezéből a fegyvert. Egyszerre csinálták és a két ismeretlen koreai a földön feküdt, mivel meglátták rajtuk a tetoválást, ami azt jelentette, hogy a maffiához tartozik, így lelőtték őket. Már csak egy maradt, aki éppen az étterem főnökével üvölt, hogy késett a védelmi pénzzel közben a fejéhez szegezte a pisztolyt. Eric fogta magát és fejbe lőtte az utolsó koreait is, pár csepp még a tulajra is fröccsent, miután látta, hogy mind halottak odament Erichez és Yelenához és így szólt.

  • Köszönöm.

Eric odament hozzá és megkérdezte tőle, hogy jól hallotta-e hogy védelmi pénzt követeltek tőle.

  • Igen, már vagy három hónapja szívják a vérem.
  • De ennek vége, a feleségem már hívja az FBI-t, mi nekik dolgozunk.

Eric nem mondhatta el, hogy egyiknek sem dolgozik sem az FBI-nak, sem a CIA-nak. Pár perc múlva megjelentek a takarító osztag és mintha semmi sem történt volna, sehol se egyetlen egy vércsepp se látszódott. Eric kiakarta fizetni az ételt, de a tulaj ragaszkodott hozzá, hogy ne, és amikor itt járnak, ingyen ehetnek, amennyit csak akarnak. Ezalatt a házban otthon Damien és Amy volt, Jennifer az egyik barátnőjénél tanult. Így Amy most látta jónak, ha megbeszélik, hogy mi is volt ez a csók, mikor a kezét betekerte. Damien a lenti edzőteremben éppen fekve nyomott 120kg-val. mikor hallotta, hogy Amy belépett az ajtón. Letette a súlyt és Amy látta, hogy folyt róla a víz és az izmok megcsillantak Damien testén.

  • Beszélnünk kell.
  • Mit szeretnél?-kérdezte Damien.
  • Az a csók, ami akkor történt, amikor azzal a hústoronnyal verekedtél.
  • Sajnálom.-mondta Damien.

Amy közelebb lépett hozzá leült a fekve nyomó padra, megfogta Damien izmos bicepszét és így szólt.

  • Nem történt semmi baj és megcsókolta Damient.

Amy megfogta a kezét és bevitte a szobájába és lefeküdtek egymással. Mikor megjöttek Eric és Yelena az étteremből Damien lejött az emeletről félmeztelen.

  • Edzettél?
  • Igen, apa edzettem.
  • Hát Jennifer merre van?
  • A barátnőjénél tanul.
  • Jól van, de te tanultál már?-kérdezte Yelena.
  • Persze, biológiát, utána kezdtem el edzeni.

Ekkor Jennifer is hazaért és megkérdezte, hogy milyen volt a Little Toni's-ba.

  • Akció dús.
  • Ezt meg hogy érted apa?
  • Az étterembe bejött három koreai és védelmi pénzt követeltek.
  • És megöltétek őket?
  • Igen, meg ezek nem voltak kiképezve, látszott róluk.

Ekkor Amy kijött a szobájából és hallotta ezt az egész beszélgetést és így szólt.

  • Szóval akkor a koreaiak terjeszkedni akarnak Los Angelesben?
  • Úgy tűnik.-mondta Eric.
  • De megfogjuk állítani őket.
  • Alulról kell kezdeni és úgy eljutunk a főnökig.
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el