47.Fejezet
A születésnapi buli
Szombaton, mikor Damien és Jennifer születésnapja volt, akkor, ahogy eddig is volt az évek során Eric szüleinek a házába volt megtartva az ünneplés. Ebédre volt megbeszélve, mint mindig, el is mentek, bekopogtak az ajtón, Asley kinyitotta az ajtót és beljebb tessékelte őket. Az ebéd már kész volt és a két torta is, amit Eric anyja sütött Damiennek és Jennifernek, persze mindebben segített Yelena is. Mikor már megebédeltek jó hangulatba, utána felvágták a tortákat és azt követően az ajándékokat is. Miután az ajándékokat is kinyitották utána Amy és Eric anyukája elmosogatott, egyszer csak Eric anyja így szólt:
- Csak okosan az unokámmal.
- Mi, ezt hogy érti?
- Csak ismerem a saját unokámat, látom, hogy néz rád, és ahogy te vissza nézel rá, de ne aggódj, nem mondom el a fiamnak, se Yelenának majd ti elmondjátok amikor jónak gondoljátok.
- Köszönöm.
- De arra kérlek, ne törd össze a szívét.
- Én szeretem az unokáját.-mondta Amy.
Megfogta a vállát és csak bólintott egyet. Már kezdett esteledni, mikor elköszöntek és hazamentek. Alig hogy hazaértek, de már Damient hívták a haverjai, hogy megünnepeljék a focicsapat támadójának a 17. születésnapját. Eric és Yelena elengedte egy feltétellel, hogy nem jöhet haza berúgva. Mert Ericnek és Yelenának elkellett menniük, nyomozni egy nyom után, amit az egyik informátortól kapott Gemma ma reggel. Mielőtt Damien elment volna Amy beívta a szobájába, mikor már Eric és Yelena már elmentek.
- Mit szeretnél?
- Átadom a szülinapi ajándékod édes.
És elkezdett vetkőzni, táncolt neki egy kicsit utána lefeküdtek egymással. Miután végeztek, Amy ágyában feküdtek mikor autódudát hallottak, Damien kinézett az ablakon és látta, hogy a barátai azok.
- Elküldöm őket, olyan jó most itt veled.
- Dehogy is, menj csak már várnak.
Damien felöltözött, kiment és beszállt a sötét kék Opelba, mikor meglátja, hogy hátul ült Jack is a kocsiba, elindultak és egy sztriptíz klub előtt leparkoltak, odamentek a bejárathoz és Damien meglátta, hogy a kidobó az nem más, mint Vito.
- Vito bácsi?-kérdezte Damien.
- Te vagy az Damien?
- Én hát.
Kezet fogtak és közölte, hogy beszeretnének menni, Vito erre csak ennyit mondott:
- Elmúltál már tizennyolc?
- Most van a szülinapom és 17 vagyok.
- Na, jól van szerencséd, hogy ismerem az apádat. mennyetek.
Így beengedte őket a klubba. Mindeközben Eric és Yelena az egyik kikötőbe mentek, mert az informátor szerint ma egy különleges szállítmány érkezik Los Angelesbe. Már egy jó ideje vártak egy közeli tetőn két mesterlövész puskával és egy-egy Desert Eagle-el az oldalukon. Már tizenöt perce várakoztak és néztek a távcsőbe, hogy hátha történik valami, de semmi se törtét, mikor egyszer csak egy nagy hajó kötött ki, aminek a szállítmánya három darab konténer volt. Mikor kinyitották a maszkos férfiak koreai lányok voltak benne, alig múltak tizennyolcak, látszott rajtuk, hagy elvoltak kábítva. Mikor ezt látták a tetőről lemásztak és elintézték őket, mindenkit megöltek, a lányokat pedig szabadon engedték. Yelena felhívta Gemmát, hogy az informátornak igaza volt, tényleg volt egy szállítmány.
- Mi volt a szállítmány.-kérdezte Gemma.
- Koreai lányok.-felelte Yelena.
- Prostituáltaknak hozták ide őket szerintem.-mondta Eric a kihangosított telefonba.
- Lehetséges, nézzetek után ennek is.
- Rendben, majd jelentkezünk, még ha megtudtunk valamit.
Ezalatt a beszélgetés alatt már úton voltak hazafelé és mikor már hazaértek elmúlt éjfél is. Eric megnézte a telefonján, hogy most merre jár Damien a telefonjába épített nyomkövető segítségével és látta a térképen, hogy egy sztriptíz klubban van.
- Biztos jól van, mert egy bárban van a haverjaival.
- Jól van akkor.-mondta Yelena.
Mindeközben Damien és barátai beszélgettek, de Damien inkább a korábbi feladatára koncentrált, hogy Jacktől még többet megtudjon, hátha elszólja magát. Ekkor egy suttyó odament az egyik lányhoz és elkezdett vele erőszakoskodni és ez nagyon nem tetszett Damiennek, mert mindig az a nyomozó jut az eszébe, aki megverte Amyt is.
- Hé, látjátok azokat az idiótákat ott.-mondta Damien.
- Szerintem hagyjuk Damien.-mondta Steve az egyik futó.
Damien felállt az asztaltól ahol ült, odasétált a fickóhoz és a bárpultba nyomta az arcát és így szólt.
- Mit képzelsz, hogy így bánsz az itt dolgozókkal, ha még egyszer meglátlak, itt szétverem a fejed te kis hüvelykenet és most takarodj innen, de előtte adj borravalót a pultos lánynak.
A fickó olyan erővel nyomta a pulthoz hogy miután elengedte nem szólt semmit, hanem inkább kifizette amit ivott és elment a bárból. A nő megköszönte neki, hogy segített neki leráznia a fickót, és ekkor a távolból egy női hangot hallott Damien ami így hangzott.
- Csak nem a nagy Eric Castle fiát látom személyesen.
A nő odasétált és bemutatkozott Damiennek.
- Emily vagyok, ott voltam apád esküvőjén, biztos nem emlékszel, messziről azt hittem, hogy az apád vagy, de ő egy kicsit magasabb. Mi járatban itt?
- A 17. születésnapomat ünnepeljük a barátaimmal.
- Az remek, boldog szülinapot, mivel itt vagy kértek a barátaiddal egy ingyen táncot?
- Miért is ne.
Damien és a barátai beültek a V.I.P-be és Emily táncolt nekik. De azt Damien nem tudta, hogy mikor Eric megnézte, hogy merre jár a fia a címet felismerte és tudta, hogy Emily ott dolgozik, így ráállította a fiára, hogy figyeljen oda rá, amíg ott vannak. Hajnali három óra volt már és úgy gondolták, hogy holnap is van nap, ideje hazamenni, pihenni. Damien és Jack kiszálltak a kocsiból és mivel majdnem ugyan abban az utcába laknak így elkísérték egymást. Nagy csendben sétáltak, mikor Jack megszólalt.
- Te, hallod jól kiosztottad azt a fickót a klubban.
- Nem szeretem, ha egy nővel valaki agresszív, azt valahogy rögtön ütném.
- Te más, vagy mint a többiek a csapatból, azt vettem észre, tökösebb, és ezért is neked ajánlom fel ezt a lehetőséget.
- És mi lenne az?-kérdezte Damien.
Jack elkezdte neki ecsetelni, hogy ők ketten meg még pár haverjával terítenék a drogot az iskolába és azon kívül is. Mivel Damien komolyan vette, hogy Gemma felvette magához ügynöknek így kénytelen volt igent mondania.
- Benne vagyok.-és kezet fogtak.
- Jó buli lesz.
Mikor már hazaért, akkor Eric épp akkor jött fel az edzőteremből és összefutottak.
- Jó reggelt fiam, milyen volt a bulid?
- Egész jó, de képzeld, Jack is ott volt, és most amikor ketten sétáltunk haza, akkor azt mondta, hogy beakar venni a bandájába, ami droggal foglalkozik.
- És te erre mit mondtál?
- Mit mondhattam volna, belementem.
- Jól van, de csak óvatosan, tudod, a határt sose lépd át.
- Rendben apa, de most megyek, ledőlök.
- Menj csak.