50.Fejezet
Harcban az ellenséggel
Másnap Ericet Gemma hívta telefonon és azt mondta, hogy most szükség lenne rá és a fiára Damienre, mert kaptak egy fülest, aminek utána kellene nézniük. Gemma elküldte az adatokat aztán Eric és fia beszálltak a Gran Torinoba és elmentek a megadott helyre, kicsit körbe nézni. Miközben úton voltak Eric elkezdett beszélgetést kezdeményezni a fiával.
- Ugye tudod, hogy nem szidnánk le, ha esetleg kiderülne, hogy egy idősebb nő tetszik neked.
- Mi. ezt most miért mondod apa.-mondta vörösödő fejjel Damien.
- Nekem elmondhatod.
- Na, jól van, Amy és én együtt vagyunk.
- Jó hogy őszintén bevallottad, mióta tart?
- Amióta megvertem azt a srácot a suliba és ő jött be az igazgatóhoz.
- Vagy is akkor már egy jó ideje, de én sejtettem, ahogy ránézel, és ahogy ő néz rád vissza.
Mikor a megadott helyre értek Eric a fia kezébe adott egy berettát, hogy tegye el, ő is eltett egyet. Kiszálltak a kocsiból és körbe néztek, de semmi furcsaságot nem találtak. Mikor egyszer csak felbukkant Susan azzal, hogy már várta őket.
- Mit keresel itt Susan?
- Gemma mondta, hogy jöjjek, állítólag van valami közös küldetésünk.
- Érdekes, nekem nem szólt, hogy jössz.
- Ki a srác?
- Ő a fiam, Damien.
- Elég hamar kezdi.
- Mit mondott Gemma?
- Egy összekötőre kell várnunk, a neve Russel Evans, de ahogy látom, már ott is jön.
Fekete sapkában egy színesbőrű férfi ment oda hozzájuk és Susan kezében nyomott egy borítékot és tovább ment. Susan felbontotta a borítékot és egy fénykép volt benne. Egy férfi volt a fényképen, ahogy egy Gambino családtaggal beszélt a koreaiak főnöke.
- Az olaszok és a koreaiak, vajon mire készülnek?-kérdezte Eric.
- Épp ezért küldött minket Gemma, hogy kiderítsük, ha megtudsz, valamit szólj, és én is szólok, ha tudok valamit, de most már mennem kell.
- Rendben, akkor majd szólok.
Eric és Damien visszamentek a Gran Torinohoz és haza mentek. Mikor hazaértek Yelena és Amy főzte az ebédet, amikor Eric és Damien beléptek az ajtón.
- Mi ez az isteni illat?-kérdezte Eric.
- Szicíliai húsgombóc.
- Most hogy így szóba hoztad Szicíliát, van egy kis baj.
- És mi az?
- A koreaiak és az olaszok készülnek valamire.
- Hát ez marha jó.-szólalt fel Amy.
Másnap Gemma reggel felhívta Ericet, hogy a kórházban van az a Gambino, aki a fényképen volt, így az a feladat, hogy vallassák ki. Eric és Yelena úgy látta jónak, ha este mennek a kórházba, így tehát este nyolckor elindultak a kórházba. Eric csak egy puskát vitt magával, mivel Yelena a szomszédos háztetőről fedezte. Eric egy hosszú kabátot vett fel, amibe a Remington 870 12,5 elfért, úgy hogy senki se vette észre. Mikor a kórteremhez ért akkor látta, hogy négyen állnak a kórterem előtt, így kénytelen lesz egy kicsit zajt csapni. Elővette a puskát, ami már meg volt töltve, és lelőtte a négy férfit, aki az ajtó mellett állt. Ekkor Yelena a McMillan TAC-50 mesterlövész puskával észrevette, hogy a kórház előtt egy fekete terepjáróból kiszállt még további négy férfi, amiből Yelena leszedett a tetőről kettőt, a másik két férfinak sikerült bejutnia a kórházba, így Yelena szólt Ericnek, hogy két férfi tart felé. Így Ericnek igyekeznie kellett, hogy letudja vinni a maffia tagot a kocsiba és elmenni a tetthelyről. Eric szólt Yelenának, hogy indíthatja az autót, de a lifttel már a harmadik emeletre értek, ahol a maffia tag feküdt, mikor a kórteremhez értek, akkor az ágyon feküdt, mintha nem történt volna semmi se. Bementek a kórteremben és az ajtó mögött bújt el Eric a puskával. Mikor már mind a ketten bent voltak, akkor Eric fogta puskát és fejbe lőtte őket, a célponttal pedig a mentő bejáraton kitolta az ággyal együtt és berakták a csomagtartóban. Mikor hazaértek, akkor Eric a vállára dobta a fickót és levitték a pincébe, ahol nem fogja senki se hallani az üvöltözését a vallatás közben, ha nem akarna beszélni. Mikor magához tért, akkor már Yelena lekötözte úgy, hogy mozdulni sem tudott. Mikor kinyitotta a szemét, akkor Eric és Yelena áll előtte.
- Milyen Gambino?
- Tony, Tony Gambino.
- Mit tárgyaltok a koreaiakkal?
- Mi közöd hozzá, amerikai kutya, ha kiszabadulok, megbaszom a melletted álló nőt.
Erre Eric felhúzta magát és a mögötte lévő asztal felé fordulva egy vadászkésért nyúlt, odament hozzá és az arcába vágott.
- Na, most legyen nagy a pofád, idióta.
Yelena most élőbe láthatta, hogy milyen a férje, hogy ilyen oldala is van.
- Kezdjük elölről.-mondta Eric.
- Kik vagytok?
- Itt mi kérdezünk.-felelte Yelena.
- Szóval, mit üzleteltetek a koreaiakkal.
- Drogot, mi lenne más, mostanában abban van a pénz.
- De én úgy tudtam, hogy az öt család szigorúan tiltja a drogok árusítását.-mondta Yelena.
- Gondolkozz szöszi, ma már abban van a pénz.
- És akkor ezért üzletet kötöttetek a koreaiakkal, hogy együtt dolgoztok, mennyi százallék esik le ebből nektek?
- Ötven-ötvenben egyeztünk meg.
- Ebben az üzletben csak a Gambinok vannak, a többi nincs?-kérdezte Yelena
- A többi négy család nem tud semmit az egészről.
- Csak ezért jöttetek New Yorkból Los Angelesbe, hogy ezt az üzletet megkössétek?
- Igen.
- Hol szálltatok meg, mert gondolom nem csak te jöttél egyedül.
- A testvéremmel ő a hotel szobába maradt, mert én elrontottam a gyomrom, így kerültem a kórházba.
Eric és Yelena arrébb vonultak és megbeszélték, hogy mi legyen az olasszal.
- Intézzük el szerintem, de okosan.
- Jó, legyen, ez az ésszerű, de halkan, mert az emeleten alszanak a gyerekek.-mondta Yelena.
Eric hozott egy faltörőkalapácsot magával közben Yelena a fűrészt. Yelena megkérdezte Tony-t, hogy a többiek melyik hotelben szálltak meg, Tony így szólt:
- Az InterContinentalban a belvárosban, 65.szoba.
- Kösz szépen.
Erre Eric a kalapáccsal egy ütéssel megölte, kitört a nyaka. A székkel együtt eldőlt az ütés következtében, Yelena kezében volt a kézi fűrész, amit Eric kivette a kezéből és megkérdezte.
- Biztos látni akarod?
Yelena határozottan bólintott, és ahogy látta, hogy a vas a bőrhöz ért látszott Yelena arcán a büszkesége miközben nézte a férjét arra gondolt, hogy a mai nappal is egyel, kevesebb hulladék járkál az utcákon. Mikor végzett vele Yelena hozott egy vödör hideg vizet és eltávolította a vért, míg Eric a testet el rejtette, olyan helyre, ahol senki se találja meg, a fejet pedig egy zsákban elvitte az InterContinentalba a 65. szoba számra, üzenetnek, hogy eszükbe se jusson a koreaiakkal üzletelni, különben velük is ez fog történni. Mikor már végzett az egésszel, akkor a Gran Torinoban felhívta Gemmát, hogy értesítse.
- Jó estét, kész a megbízatás.
- Susannal csináltad?
- Jobbnak láttam, ha Yelenával csinálom, ő a legjobb mesterlövés, akit ismerek, benne megbízom.
- Jól van, és mit tudtatok meg?
- Tényleg azért jöttek ide az olaszok, hogy üzletet kössenek a koreaiakkal, ötven-ötven százallékban egyeztek meg. Tony fejét elvittem a hotelszobájuk elé üzenetként.
- És a test?
- Azzal nincs gond, eltüntettem.
- Szép munka ti vagytok a leegjobbak.
- Köszönöm.
Mikor már hazaért a garázsban még azért gyorsan áttakarította az autót, csak utána ment be a házba, ahol Yelena várta a frissen sült pizzatekercsekkel.
- Azt hittem, hogy már ágyban vagy.
- Megakartalak várni, addig is csináltam egy kis pizzatekercset.
Eric leült a konyha pulthoz és evett a pizzatekercsből és elmosolyodott.
- Mit mosolyogsz.
- Csak annyi, hogy úgy egy órával ezelőtt öltünk meg egy olaszt.
Yelena is elkezdett mosolyogni.
- Ez igaz, és hogy ment?
- Simán remélem, veszik a célzást.
- Biztos.-mondta Yelena és megcsókolta Ericet.
- Gyere, tegyük el magunkat holnapra már éjfél is elmúlt.
Másnap mintha semmi se történt volna, Yelena reggelit készít a konyhában, Eric a reggeli edzését csinálja, fenn kell tartani a látszatot Damien és Jennifer felé, hogy tegnap nem történt semmi. Mikor Eric végzett az edzéssel, akkor már mindenki a reggeliző asztalnál ült, leült közéjük.
- Hogy aludtatok?
- Jól apa.
- Jól.-mondta Jennifer.
- Amy eltudnád őket vinni a suliba?-kérdezte Yelena.
- Persze.
Mikor már elvitte Amy Damient és Jennifert az iskolába, akkor Jack már az teremben várta, hogy tudjon vele beszélni.
- Csá
- Na, mi a helyzet?
Jack egy borítékot nyújtott át neki, egy köteg pénzzel, a pénz, ami az eladott drogból származik.
- Ez mi?
- A részed, tedd el a táskádba.
Damien el is tette a táskájába, mielőtt bárki is meglátta volna, hogy bármit is átadott volna neki Jack. Iskola után rögtön hazament Damien és Jennifer, Damien kivette a pénzt a táskájából és oda adta az apjának, hogy vigye el Gemmának, mint bizonyíték, hogy ők terjesztik a drogot Los Angelesben.
- Úristen, mennyi pénz ezt nézd.-mondta Yelena.
- Ez azt bizonyítsa, hogy közük van az egész ügyhöz, szép volt fiam csak így tovább, de óvatosan.-mondta Eric.
- Rendben apa.
Eric beült a kocsiba és a pénzt elvitte Gemma irodájába, mikor az irodába ért Gemma éppen Susannel beszélt, mikor Eric bekopogtatott.
- Gyere be.-szólalt fel Gemma
Eric belépett az ajtón és így szólt:
- Fejlemények vannak.
- És mi lenne az?
- A fiam Damien kapcsolatban áll Jack Yun Lee-vel, Min-ki Yun Lee fiával, bevette a fiam a drog ügyletében, a kis koreai Escobarnak hiszi magát, és ma ezt nyomta a fiam kezében.
Átnyújtotta neki a borítékot, Gemma kinyitotta és látta, hogy egy köteg pénz volt benne.
- Mond a fiadnak, hogy csak így tovább, játsza el hogy velük van.
- Rendben.
- Amúgy Susant bíztam meg azzal a feladattal, hogy a Gambinokat figyelje, és még az előtt mielőtt bejöttél volna épp azt ecsetelte nekem, hogy Tony fejét találták meg a Gambinok a szobájuk előtt.
- És?
- Csak annyi, hogy szép munka, elég morbid, de frappáns fenyegetés, csak így tovább.
Susan irigykedve nézett Ericre, de ez Ericet hidegen hagyta, felállt a székből és elment.
- Akkor még majd találkozunk.
Eric a parkolóban épp a Gran Torino felé mikor, a háta mögött hallotta, hogy egy nő a magassarkújában követi, Eric megállt hátra nézett és észrevette, hogy Susan követte a parkolóig.
- Mit szeretnél Susan.
- Csak azt, hogy ne köpj bele a levesembe.
- Ezt meg hogy érted?
- Én voltam ráállítva a Gambinokra.
- Ne legyél ennyire gyerekes, még nem ismerlek annyira, de nagyon törtetőnek tünsz.
Eric beült az autóba és így szólt:
- Arrébb állnál vagy átmenjek a lábadon?
Susan elállt az útból, Eric pedig elhajtott, az útja egyenesen haza vezetett, ahol már a bejáratnál megcsapta az orrát a sült disznó comb illata, amit Yelena sütött. A többiek Amy és Jennifer már tálaltak míg Damien a salátában segített, mikor Eric belépett az ajtón.
- Szia, apa.
- Szia, apa, na, tudtál beszélni Gemmával?-kérdezte Jennifer.
- Igen és azt mondta, hogy csináld így tovább, de óvatosan.
- Én is ezt mondtam már neki.-szólalt fel Amy.
Yelena már az ebédlő asztalra rakta a hűsokat, odament Erichez és így szólt:
- Akkor ma minden jól sikerült szívem.-és megcsókolta Ericet.
- Hát mondhatjuk.
Leültek az asztalhoz és elkezdtek enni.