53.Fejezet
Gyerünk Pusztító, pusztítsd
Eric és Yelena elmentek Gemma irodájába, bekopogtak hozzá és leültette őket és így szólt.
- Tudomásomra jutott, hogy az iskolába, ahova Damien és Jennifer jár ott járt egy pszichológus nő egy bizonyos dr. Naomi Benett.
- Ha arra vagy kíváncsi, hogy mondtak-e valamit, akkor a válasz az, hogy nem.-mondta Yelena.
- Ezt, már amikor kisebbek voltak, már akkor megtanítottuk nekik, hogy ilyenkor hazudjanak.-mondta Eric.
Mindeközben Damien elvitte Pusztítót sétálni, rárakta a kutyapórázt és elindultak sétálni. Mikor már sötétedett Damien hazafelé tartott Pusztítóval, Egyszer csak meglátja Naomit, a pszichológus nőt, aki épp akkor lépett ki a Regal LA Live-ból. Sietősen az autójához sétál, mikor két férfi, aki már finoman szólva se voltak szomjasok odamentek hozzá és elkezdték fogdosni és molesztálni, amit Damien észre vesz még ráadásul Pusztító is elkezd rájuk ugatni és morogni, így nem tehetett mást, mint oda megy és számon kéri a két ittas férfit.
- Uram, mit művelnek, ha nem akarnak bajt, akkor sürgősen húzzák fel a nyúlcipőt.
- Mit akarsz kisgyerek, neked nem ágyba lenne a helyed?
- Maguknak meg nem otthon az asszonynál?
- Te kis szemét.
Az egyik megakarta ütni Damien, de ő kikerülte és így szólt Pusztítónak.
- Pusztító, pusztítsd.
A kutya erre a parancsszóra a fickó golyóját megtámadta, a férfi ott sikítozott, míg a másik pedig elfutott, Damien elé leült Pusztító, várva a jutalom falatot.
- Majd otthon kapsz.
Közelebb ment Naomihoz és így szólt:
- Jó volt a film?
- Igen, de ez kevésbé.
- Nem sokára itt lesznek a zsaruk és én nem akarok itt lenni, úgyhogy további szép estét doktornő.
- Neked is Damien.-mondta ijedten.
Sarkon fordult és hazáig meg sem állt Pusztítóval. Mikor hazaértek, akkor a jól megigért jutalom falatot is megkapta a kutya, ezután Damien elment aludni. Másnap Eric előbb felkelt, mint máskor szokott, hogy edzhessen egyet, mivel jó idő volt az edzés levezetése képpen elment futni. De Ericet elkezdte követni Naomi, mert a tegnapi után nem tudott nyugodtan aludni. Eric kocogás közben nem vette észre, hogy figyelik és lefényképezik. Ha már az útjába esett, akkor bement Joe kávézójába és elvitelre elvitte a szokásos reggelit a családnak. A visszafelé utat már gyalog tette meg hazáig. Eddig Naomi semmi különöset sem vett észre, egy átlagos családapa, aki karban tartja magát. De ekkor Ericet látta beszállni egy másik kocsiba, amit egy nő vezetett, az a nő Gemma volt. Naomi csak annyit látott, hogy képeket mutogat Ericnek, csak pár percet beszéltek, utána kiszállt az autóból. Mikor hazaért Naomi még mindig figyelte a családot. Fél órával később Amy autóval elvitte Damient és Jennifert az iskolába. Ezalatt Eric és Yelena elmentek a First Republic bankba. Mikor a bankhoz értek bementek, és kivárták a sorukat. Mikor négy fegyveres maszkos férfi berontott a bankba a pénzt követelve.
- Igaza volt Gemmának.-mondta Eric.
A bankrablók elkezdtek kiabálni, az emberek a rémülettől lefagytak, a rablók azt mondták az embereknek, hogy ne merjenek megmozdulni, mert aki csak egy lépést is tesz, annak szét lövik a fejét. Eric előre lépett és így szólt:
- És most mi lesz, most léptem előre nem is egyet.
Az egy ráfogta a fegyvert, de Eric nem ijedt meg, megfogta a fegyver csövet és a saját homlokához nyomta.
- Gyerünk, húzd meg a ravaszt, mi lesz.
Amíg ezzel elterelte a rablók figyelmét, addig Yelena leverte az egyik férfit, mire az, aki a fegyvert Ericre szerezte elterelték a figyelmét, így könnyen letudta fegyverezni és mellkason lőtte a saját fegyverével, a további két férfit is lelőtték, az egyiket fejbe a másikat szíven lőtte Eric. Ezután egyszerűen kisétáltak az ajtón és a Gran Torinoba visszaültek, mind ezt Naomi az autójábólvégignézte egy távcsövön keresztül. Ezalatt Damien és az osztálytársa Leroy épp azt ecsetelte a folyosón Damiennek, hogy a mai bulira kellene szereznie egy csajt.
- Szedd össze magad, nem olyan nehéz.
- Te könnyen beszélsz.
- Látod azt a csajt ott?
- Mirandát?
- Igen, őt mond azt neki, hogy szeretnéd, ha eljönne veled, ilyen egyszerű.
Ekkor szembe jön a folyosón Jack és azt mondja Damiennek, hogy a délutánját tegye szabaddá, mert szüksége lesz rá. Ekkor megcsörren a telefonja, Gemma volt az.
- Szia, Damien iskola után gyere be az irodámba egyedült, beszélni akarok veled.
- Rendben, ma nyolc órám van, majd utna.
- Megbeszéltük, várlak.
Damien a nyolcadik óra után egyből Gemmához ment, mikor odaért bekopogott az irodában, Gemma elültette és így szólt.
- Hallom beépültél Jack Yun Lee bandájába.
- Igen, ahogy mondod.
- Azt akarom, hogy te legyél ott a legkegyetlenebb, a legtökösebb, hogy lássák, hogy megbízhatnak benned.
- Rendben, azt hiszem ez menni fog.
- Egyszerűen legyél olyan, mint amikor apád ugyan ennyi idős volt.
- Rendben.
- Akkor most menj.
Felállt a székről és egyenesen haza indult. Mikor hazaért Damien még mindig ott látta ugyan azt az autót, állni, mint mikor elmentek az iskolába, ezért szólt az anyjának.
- Neked az a kocsi nem gyanús?
- Nem, miért?-
- Mert reggel óta ott áll.
- Ez furcsa.-mondta Yelena.
- Most jut, az eszembe elmegyek, gondoltam szólok.
- Jól van, de időbe gyere haza vacsorára.
- Oké, szia.
Damien elindul otthonról és Naomi őt is elkezdte követni. Damien és Jack messengerben megbeszélték, hogy hol találkozzanak, Naomi egy elhagyatott házig követte az autójával úgy állt, meg hogy mindent tisztán tudjon látni, de őt ne, tudja egyikük se kiszúrni. Összegyűltek Jack bandájának a tagjai. Naomi nem hallotta, hogy mit is beszélnek, de mindent látott, meg is lepődött, hogy Damiennek mi dolga van a koreaiakkal egy ilyen eldugott helyen.
- Őt itt meg kicsoda.-szólalt fel azt egyik bandatag.
- Ő itt Damien, jó arc megbízhattok benne.
- De Jack ő egy amerikai, egy kívül álló.
- Ha már itt a nemzetiségeknél járunk ez nem teljesen igaz, mert Orosz is van bennem сука.
- Most bizonyíthatod, hogy közénk tartozol.
Jack elkiabálta magát, hogy hozzátok be, és ekkor ugyan annyi idős olasz fiút hurcoltak elé és Jack azt állította, hogy meglopta a szervezetet, Damien kezébe egy pisztolyt nyomot hogy ő ölje meg. Damien emlékezett Gemma szavaira és egy kérdés nélkül meghúzta a ravasz, két golyót belelőtt a fejébe. Mindezt Naomi szörnyülködve nézte végig. Még legalább félórát ott voltak, utána Damien hazament.