33.Fejezet
Mr. és Mrs. Castle
Tíz évvel később mikor már Erik és Yelena 35 évesek, a gyerekek 16 évesek, a tíz év alatt már több mint 300 küldetésen túl voltak, a gyerekek 16 éves koruk létére úgy tudtak verekedni, mint egy fekete öves mester és négy különböző nyelven tudtak beszélni. Ami Amyt illeti Eric-kel és Yelenával dolgozik, aki minden akció során segít nekik a fülesen keresztül, hogy merre menjenek, ezért velük lakott egy házba, mert akár mikor hívhatják őket, ezért azt hazudták a környéken lakóknak, hogy Amy az ott lakó bejárónő, mivel mind a ketten dolgoznak. Eric betartotta a magának tett ígéretét, még abban az évben elvette feleségül Yelenát, mindenki ott volt Eric szülei Yelena szülei, Vito, Chip, Dinamit és még Karen is, mindenki ott volt, akit akartak, az esküvő csodaszép volt, a torta, ami öt emeletes volt, Los Angeles legjobb cukrászdájából volt megrendelve. Egyszerűen az az esküvő maga volt a tökély, a mennyasszonyi ruha is meseszép volt, a szertartás gyönyörű volt, többen is elsírták magukat. A mézes heteket Olaszországban töltötték, addig a gyerekekre Eric szülei vigyáztak. Remekül érezték magukat az alatt az egy hét alatt, megnézték a látványosságokat, megkóstolták Toszkána híresen finom borait, Rómában a Collosseumot megnézték, voltak a Vatikánba, közben ettek-ittak jól érezték magukat.